Dr. Chappon Aurélia
Leli-Dent vezető szakorvosa
Diplomámat 2010-ben a SZTE Fogorvostudományi Karán szereztem. Az azóta eltelt idő alatt a szegedi Fogklinika Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan osztályán, majd hosszú éveken keresztül, több különböző körzeti- és magán rendelőben széleskörű szakmai tapasztalatra tettem szert.
2013-ban sikeres szakvizsgát tettem a konzerváló fogászat és fogpótlástan területén és azóta is számos továbbképzés, illetve szakmai kurzus segítségével tartom szinten tudásomat és sajátítom el a legújabb technikákat.
Szakterületem a fogak konzervatív és esztétikai helyreállítása, a foghiányok pótlása és a szájsebészeti tevékenységek.
Az alábbi elérhetőségeken minden érdeklődő Pácienst szeretettel várunk a kezelésekre, melyeket minden esetben egy ingyenes, átfogó konzultáció előz meg!
Dr. Bona Anett
fogszakorvos
Diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán szereztem 2017-ben. Ezt követően magánrendelőben,a Fogklinikán és körzeti rendelőben egyaránt dolgoztam rezidensként, ezáltal nagy gyakorlati tudásra tettem szert.
2020-ban sikeres szakvizsgát tettem Konzerváló fogászat és Fogpótlástanból.
Szakterületemből adódóan főleg az esztétikus tömések, betétek, koronák készítésére, foghiányok pótlására specializálódtam.
Elsősorban a saját fogak megmentését, funkciónális és esztétikai helyreállítását tartom szem előtt. Nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra hiszen az elkészült tömés, fogpótlás élettartamát ezzel növelhetjük. Emellett fontos számomra, hogy nyugodt légkört biztosítsak a kezelések során a pácienseim számára.
Kapuvári Edit
fogászati asszisztens
Pályámat fogtechnikusként kezdtem, de mivel hamar kiderült számomra, hogy inkább emberekkel szeretnék foglalkozni, így képesítést szereztem mint fogászati szakasszisztens.
Mindennapjaimat kiváló szakértelemmel, tudással rendelkező orvosok mellett töltöm, akiktől az évek folyamán nagyon sokat tanultam.
Ebben a szakmában fontos a tolerancia, a türelem, az empátia és a kedvesség.
Úgy gondolom egy jó asszisztensnő képes a főnöke gondolatait kitalálni ezzel segítve a közös munkát.